A tartalomból:
Ajánljuk a tisztelt olvasók figyelmébe a 2016. január és 2017. március között folytatott kutatásunkat, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma Fogyatékosságügyi Főosztálya megbízásából a Gyógypedagógia Fejlesztéséért Alapítvány keretében végeztünk a pszichiátriai betegként diagnosztizált emberek helyzetének feltárására. Kutatásunk során törekedtünk a makroszint megismerésétől az egyén szintjéig eljutni. A jogszabályi környezet áttekintésétől indulva, a különböző paradigmákon és nemzetközi jó gyakorlatokon, a prevenciós megközelítésen át jutottunk el a kutatás pszichiátriai betegként diagnosztizált résztvevőinek történeteihez. Érintett kutatótársaink mindvégig éles kritikával és javaslatokkal vettek részt a munkában. Kutatásunk eredményeképpen szakpolitikai ajánlásokat fogalmaztunk meg, melyek közül néhány – reményeink szerint – továbbgondolásra érdemes, s a pszichiátriai betegként diagnosztizált emberekkel kapcsolatos kérdéseket továbbra is a szakmai párbeszéd fókuszában tartja.
Sokat tanultunk egymástól, s reméljük, hogy ezen kutatási beszámoló közreadásával mások is sokat tanulhatnak tőlünk.
Letöltés
Tipp
Az ingyenes feliratkozás menüpontban pár kattintással beállíthatod, hogy az egyes kiadványokhoz, sorozatokhoz tartozó új megjelenésekkor e-mailen automatikusan értesítést kapj.