A tartalomból:
A kódolás népszerűsége szinte napról napra nő. Szerencsére mind többen ismerik fel a kódolásnak a gondolkodás fejlesztésében betöltött szerepét. Kötetünkben az algoritmikus gondolkodás fejlesztésének egyik lépcsőfokát igyekszünk bemutatni. Az első lépcsőfok a konkrét cselekvésé, a játéké, a kódolás lépéseinek konkrét megvalósításáé, átéléséé. Amikor ezt a szintet átléptük, a gyerekek képessé válnak az elvonatkoztatásra, egy virtuális világ létrehozására és benépesítésére. Ez a Kodu, a virtuális robot világa. A határ szó szerint a csillagos ég: a gyerekek az álmaikban elképzelt helyszíneket kelthetik életre, játékokat találhatnak ki, megoszthatják saját világaikat, érdeklődésüknek és gondolkodásuknak egyéni sajátosságaihoz illeszkedő személyes virtuális tereket építhetnek, és tevékenykedhetnek bennük.
Ennek az útnak a lépcsőfokait szeretnénk bemutatni ebben a kötetben úgy, hogy a tanórai kereteknél kicsit szabadabb, leginkább a tematikus tervezésre emlékeztető folyamat megvalósításához adunk segítséget. A számítógép nélkül megvalósítható unplugged tevékenységektől a gyerekek által elképzelt környezetben működő többszereplős játék programozásáig vezetjük az érdeklődőket. Könyvünket az ELTE TÓK informatika műveltségterületi képzésében jegyzetként használjuk, ám kiváló segítség lehet szülők, tanítók, tanárok számára is ahhoz, hogy egyéni fejlesztésben, szakköri keretek között vagy akár kódolótábor formájában végigjárhassák a kódolás tanításának ezt a fázisát.
Sok sikert kívánunk ennek az izgalmas útnak a bejárásához!
Letöltés
Tipp
Az ingyenes feliratkozás menüpontban pár kattintással beállíthatod, hogy az egyes kiadványokhoz, sorozatokhoz tartozó új megjelenésekkor e-mailen automatikusan értesítést kapj.