A tartalomból:

Az elmúlt két évben – részben a korábbi Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek Országos Találkozója című konferenciasorozat hagyományait folytatva – az Alkalmazott nyelvészeti diákműhely hallgatói konferenciákat szervezett, majd azok anyagait kötet formájában ki is adta. A 2023-as év sem tért el ettől: a diákműhely tagjai ismét megszervezték a(z immár újra személyes jelenléttel látogatható) konferenciát, amelynek eredményét az olvasó kezében tarthatja. Hűek maradva az eddig megszokottakhoz, a 2023-as évi konferencia nem csak ELTE hallgatóinak adott lehetőséget kutatásuk bemutatására, de az ország számos egyetemének, illetve a határon túli egyetemeknek a diákjai is beszámolhattak munkáik eredményeiről. Külön öröm, hogy a tavalyi évtől kibővítettük a horizontot, így teret nyitva mindazon egyetemi hallgatóknak, akik nem nyelvészetet tanulnak, ám kutatási témájuk mégis kapcsolható a nyelvészethez. Ezen újítás, amely reményeink szerint képes lesz még inkább interdiszciplinárissá tenni a nyelvészeti kutatásokat, folytatódik tovább, a 2024-es évben pedig már második alkalommal várjuk szeretettel és érdeklődéssel a nyelvhasználat kutatása iránt elkötelezett diákokat. A jelen kötetben megjelenő cikkek újfent nagy diverzitást mutatnak: találkozhatunk a határon túli magyar nyelvet oktatók nehézségeivel, a politikai és médiatartalmakkal összefüggő kérdések kutatásával, kisebbségi mesekönyvekben megvalósuló nyelvi sokszínűséggel, identitáskutatással és gendernyelvészeti kérdésekkel is. Bízunk benne, hogy ez a változatosság a kötetet érdekes és érdemes olvasmánnyá teszi, amely hasznára válhat minden kedves olvasónak. Köszönettel tartozunk a konferencia résztvevőinek, a szerzőknek, a lektoroknak
és a szerkesztőknek, illetve külön köszönet illeti Hrenek Évát támogató munkájáért.


Letöltés

Tipp

Az ingyenes feliratkozás menüpontban pár kattintással beállíthatod, hogy az egyes kiadványokhoz, sorozatokhoz tartozó új megjelenésekkor e-mailen automatikusan értesítést kapj.

Borissza Emese – Gömbös Zsófia – Heller Kata – Mocsári Bernadett – Osztroluczki Anett – Ruzsits Oroslya – Török Sára (szerk.): Utak a nyelvhasználat kutatásában 1. Hallgatói tanulmánykötet

Hasonló kiadványok